„Nem születtem királyfinak”

Egyházi Gézával a Magyar Színházban beszélgettünk, jobbára a Vadregény című Sondheim-musical apropóján

 

Hogyan talált meg ez a darab, és mi csábított ebben a szerepben?

Korábban már volt szerencsém együtt dolgozni a stáb több tagjával, például Köteles Géza karmesterrel a Sakk és a Vámpírok bálja kapcsán, Harangi Mária rendezővel és Galambos Attilával [a darab fordítója – a Szerk.], így nagy örömmel mondtam igent, amikor megkerestek. Annál is inkább, mert a Centrál Színházban már alkalmam nyílt egy Sondheim-darabban szerepelni korábban [Egy nyári éj mosolya – a Szerk.], ami két évadon át volt műsoron. Sondheimet bemutatni mindig kockázatos, általában kamaraszínházak játsszák a darabjait. Ő kilóg minden skatulyából, abszolút egyedi, stílusával saját réteg-műfajt teremtett, és ez a műfaj hozzám kifejezetten közel áll.

Mesét játszani a legnehezebb színházi feladatok egyike. Mire kell odafigyelned annak tudatában, hogy az általad játszott szerep nem szimpla figura, de maga a darab is összetett és több szinten értelmezhető?

Sondheim ebben a darabban is rendkívül árnyalt karakterképekkel dolgozik. Amennyiben az alkotói stáb megtalálja a szerepekhez illeszkedő színészeket, máris működik az előadás, tehát a siker jelentős részben a jó választásokon múlik. Ha az operetteket vesszük például, engem ott is főleg a bonviván-szerepek találnak meg, itt is ki lehetett ebből indulni. Természetesen a színészi alakítás tovább formálja a karaktert, és itt tényleg pontosan meg kell találni azt a határmezsgyét, ahol a dolog még nem fordul át ripacskodásba. Mert alapvetően ez egy szenzációs humorral megírt darab – érezhető ez ugyanúgy a zenében, ahogy a szövegben is –, ezért nagyon nehéz nem rápakolni. Azért nem a színpadról rendeznek a rendezők, hanem a nézőtérről, hogy azonnal korrigálhassanak, ha látják ebbe az irányba eltolódni valamelyik karaktert.

Bár a próbafolyamat sajnos nem volt elég hosszú, végig jól kontrollált volt. Szerintem egy kicsit több idő kellett volna ahhoz, hogy még kidolgozottabb legyen az előadás, az elején voltak aggályaim, hiszen ez egy komplex előadás, talán kellett volna 6-8 előadásnak zsinórban menni ahhoz, hogy a vérünkké váljon.

Műsoron marad az előadás a következő évadban is?

A Magyar Színházban szokás, hogy amíg van lehetőség, a sikerrel játszott darabokat műsoron tartják. Azért említettem korábban, hogy ez kockázatos vállalkozás, mert játszottam már korábban Sondheim-darabban, és tudom, hogy ez egy külön kategória. Pontosan a sokoldalúság, a sokszintű értelmezési lehetőségek miatt.

Hogy érzed: átmennek a mély rétegek is, vagy a közönség számára a Vadregény megmarad mesevígjátéknak?

Szerintem is-is. Volt ismerősöm, aki azt mondta, hogy tulajdonképpen az első felvonás végén úgy ahogy van, be lehetne fejezni a darabot, akkor is kerek egész lenne. És volt olyan, aki azt mondta, hogy milyen jó, hogy a második felvonásban kicsit mélyebb lelki régiókba is leutaztat minket a szerző; jó, hogy nem csak bohóckodásból áll, hanem mindennek van mögöttes tartalma is. Ez számunkra azt jelenti, hogy a szerepformálás során elgondolkodunk a mélységeken, vagy az életből merítünk helyzeteket, mert tulajdonképpen a második részben minden előfordul, ami a hétköznapjainkban, csak egy kicsit felturbózva.

Folytatódik Benned valami módon ez a figura? Van utóélete a szerepnek?

Abban az értelemben nincsen, hogy nem játszom ezt magamban tovább. Ez a karakter beleszületett egy királyi családba, és a saját “szobrától” nem látja reálisan a világ dolgait. Mivel alapvetően én nem ilyen természetűnek gondolom magam, ezért megpróbálom eljátszani, de ott be is fejeződik, mert én civilként nem születtem királyfinak, és szerintem nem is vagyok annyira narcisztikus, mint a herceg. Ebben az esetben inkább megpróbálom alárendelni magam a szerző elképzelésének.

Ebben lehet valami, különben nem találkozhatnánk Veled annyi jótékonysági rendezvényen. Miért fontos Neked, hogy ilyen sok felkérést elfogadj?

Mert bizonyos életkorba érve – lehet, hogy ez személyenként változik, hogy kinek mikor jön el ez a kor – rájövünk, hogy teljesen más dolgok is vannak, mint az álmaink, a saját boldogulásunk és a pénz.

Megesett már sajnos, hogy szervezési nehézségek miatt nem tudtam elmenni, de amikor legközelebb sikerült, akkor azt éreztem, hogy minden ilyen rendezvényen ott kell lenni, ahova hívják az embert, mert olyan – máshol nem tapasztalható – visszajelzéseket kapunk, ami nagyon fontos.

Egyébként is fontos számodra a visszajelzés? És amennyiben igen, melyik formája fontos?

Mi a visszajelzések tüzében élünk, hiszen ez egy ilyen tapselfogadós szakma. Igen, fontos a visszajelzés, jótékonysági rendezvény esetén akár a tudat is, hogy sikeres volt az akció. Az írásos visszajelzéssel már más a helyzet, azzal már nem biztos, hogy érdemes foglalkozni egy ilyen szubjektív művészeti ágban. Ez a világ a pillanatról szól. Aki ott, aznap részt vesz egy pillanatban, és megéli bármelyik oldalról, a színpadon vagy a nézőtéren, magával visz egy érzést. Ez lehet jó vagy rossz, de ez csak aznap van. Lehet erről utána ilyet-olyat írni, de számomra sokkal többet számít a jelenlévők általi, azonnali visszaigazolás.

A művészbejárós pillanatok?

Nem, ez a fajta közvetlenség nem hiányzik annyira az életemből. De nem azért, mert nagyképű vagyok, hanem mert manapság már semmit nem lehet napi nyolc órában csinálni. Ebben a szakmában is reggel indul a napunk, és amikor késő este végzünk, már szívesen mennénk haza. Amiért mégis megállok beszélgetni és megpróbálok mindenkivel udvarias maradni, az a tudat, hogy vannak, akik vidékről érkeznek, vagy esetleg nehéz anyagi körülmények között élnek és mégis áldoztak erre a dologra. Ilyenkor egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni. Viszont az a része (nem tudom, hogy ez már a rajongás kategória-e, vagy sem), amikor valaki nem konkrét kérdések és feleletek formájában szeretne információt cserélni, csupán dumcsizni akar… az egy kicsit már fárasztó.

A közeljövőben milyen előadásokban láthat Téged a közönség?

A nyári Vámpír-szérián kívül júliusban a Nyári Fesztivál keretében lesz a Városmajori Színpadon két egyfelvonásos opera. Csonka Zsuzsa minden évben kitalál valami érdekeset, idén A csengő (Donizetti), valamint A titkos házasság (Cimarosa) kerül színpadra. Nemrég kezdtem tanulni őket. Mindkettő bariton szerep, ami az eddig megszokottakhoz képest technikai kihívás. Ezen kívül azért örülök ennek nagyon, mert Medveczky Ádámmal dolgozhatok együtt, aki óriási tekintély a szakmában, és a közös munka számomra nagyon sokat jelent.

____________________________

A Vadregény című musical idén még május 30-án és 31-én látható a Magyar Színházban.
Ebben a darabban a jövő évadban, az említett vígoperákban 2014. július 25-én láthatja a Nagyérdemű a Városmajori Szabadtéri Színpadon Egyházi Gézát.

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.