Momentán: MelegFRÖCCS és homofóbok

Helyszín: IMPRÓ – kreatív töltőállomás
Időpont: 2013. április 26., 19 óra
FRÖCCS – Interaktív lélekbúvárkodás F. Várkonyi Zsuzsa pszichológussal

Szereplők: F. Várkonyi Zsuzsa, Bódy Gergő (műsorvezető), Boldoghy Borbála, Harsányi Bence, Kiskovács Attila, Molnár Levente, Tóth Barnabás, Várady Zsuzsi

Programcímke:
Melegek, homofóbok és egyéb emberfajták: Elfogadni másokat, elfogadni magunkat, bevallani magunknak, bevallani másoknak, miért szégyelljük, miért titkoljuk, miért gúnyoljuk, miért üldözzük, miért gyanús, miért visszatetsző, miért normális, miért felszabadító? Melegek és a társadalom – ahol ma tartunk, ahol holnap tarthatnánk. Félelmek, tévhitek, elfojtások, társadalmi feszültségek – minden a rejtett homoerotikus fantáziáktól a homoszexuális életformáig. Meleg szerelem – meleggyűlölet, Momentán és F. Várkonyi Zsuzsa.”

_____________________________

froccs.jpg

Valamennyi általunk látott FRÖCCS zikkantágos helyzetekre épül (a szórakozáson túl pontosan ezek feldolgozása, kijátszása, meg- és átbeszélése, megértése és légtelenítése a cél), de a mai este még ezen túl is érdekes. Hagyománytörő módon strigulázással kezdünk. Az előtérben elhelyezett nagy, fehér lapra mindenki húzhat egy pálcikát a következő kategóriákhoz: (1) Meleg vagyok; (2) Lehet, hogy meleg vagyok; (3) Nem értem, miért bántják a melegeket; (4) Nincs bajom a melegekkel, de…; (5) A homoszexualitás betegség, rendellenesség (ebben az utolsóban nem vagyok biztos, de a lényeg valami ilyesmi volt).

A 3. pont alatt van a legtöbb fűszál, de egyik sem üres. Az engem jelölő vonás a négyes pont alá csücsül. Mert nincs bajom a melegekkel, de nem értem, miért tartozik rám (vagy bárki másra, ha már itt tartunk) legbelsőbb magánügyük, hálószobájuk rejtelmei. Jobbára azért is voltam nagyon kíváncsi erre az impró-estre, hogy kiderüljön: miért kell érdekeljen (mennyiben változtatja meg az én világomat), ha valakiről megtudom, hogy homoszexuális. Mert van olyan kérdés, ami ezzel a témával kapcsolatban érdekel, pl. hogy az egynemű párok milyen értékek mentén nevelnek gyermeket és hogyan mutatják meg az otthonról hiányzó (ellenkező) nem minőségeit, viselkedési formáit, hogyan kezelik a gyermekek lényegre törő kérdéseit… azonban a szexuális irányultság – miként a vallásosság és a transzcendens hatalmakban való hit – véleményem és meggyőződésem szerint mindenkinek magánügye.

Az este – talán a tájékozottság felmérését, talán a feszültség oldását célozván – játékkal kezdődik. Öt kérdést kell párokba rendeződve megválaszolni, melyek így vagy úgy a homoszexualitással kapcsolatosak: a világ hány országában engedélyezett a melegek házassága, hány pár vett részt a világ legnagyobb meleg esküvőjén, hány állatfajban jelenik meg a homoszexualitás, mikor használták először a történelemben a szivárványos zászlót és hányan vonultak a világ eddigi legnagyobb meleg-felvonulásán. Férjemmel párt alkotunk, és pontosan nulla kérdésre tudjuk megtippelni a helyes választ. Sebaj, azért jöttünk, hogy tanuljunk…

Következik a sztereotípia-gyűjtés. Bármilyen sztereotípiát ér bekiabálni, a lényeg, hogy melegekhez kapcsolódjon. Elhangzik Lady Gaga, Madonna, a divatszakma, a feminin meleg férfiak, a pedofília (!!!), és hogy a meleg férfiak jó barátnők. Nekem hirtelen egy címke sem jut eszembe, bezzeg normál napokon hemzsegnek a fiókosítások a fejemben. Hiába tudom, hogy a sztereotípiákat azért nehéz észrevenni, amiért a szemüveget (mert nem nézünk, hanem átnézünk rajta), attól még nekem is vannak és az enyémek is ilyenek.

Az összemondott csokorból leginkább a pedofília ragad meg, mert rémlik, hogy én is hallottam már emlegetni, de vajon mi lehet az alapja eme asszociációnak? A kisfiúkat molesztáló papok botrányai? Vagy micsoda? Hogy jön ez ide? (Valójában erre a kérdésre nem kapok választ az este folyamán, de nem is akkora baj, saját hatáskörben eldöntöm, hogy ez társadalmi nyelvbotlás. Bár annak elég erős…)

A mai cetlis játékok arról szólnak, hogy milyen kellemetlen helyzetekbe kerülhet az ember, ha meleg. Ezt megelőzően azonban Gergő kérdezi F. Várkonyi Zsuzsát (és mintha helyettem kérdezne), hogy a mai este témája miért téma tulajdonképpen? A pszichológus is ember, ezért tudja, hogy válasza nem arat majd zajos tetszést: hogy ugyanis a „nemszabályos” kiközösítése az állatvilágban is jelenlévő biológiai reflex. Ha úgy tetszik: a faj túlélése érdekében. És amíg a társadalomban nincs úgy, hogy a szexuális ízlése mindenkinek a magánügye (köszönöm, ennyi!), addig erről a témáról bizony beszélni kell.

Lényegében tehát választ kapok a legfőbb kérdésemre, de attól a kérdés még nem enyészik el: megértem, hogy ez a „most van” állapota, de nem értem, miért. Saját – lapostányér-egyszerű – észjárásom azt feltételezi, hogy ha mindenki a maga életében söpörne, nem lenne probléma. Viszont igaz ez visszafelé is szerintem: ha engem nem érdekel a más magánszférája, akkor ne is tuszkolják rám a részleteket. Se hetero-, se homo-, se bi-, se trasz-, se semmilyen. (De azt hiszem, ez a dolog is már következmény, a rengeteg mások életében való örömest-vájkálás eredménye.)

Viszonylag kevés helyzetre szűkül az este, több a megállás, több a beszélgetés és a magyarázat, mint általában. Vannak olyan cinkes helyzetek, amikre nem is gondoltam volna. Például vajon mi történik, ha egy lányosan viselkedő fiú (Bence) homofób főnök (Barna) alá kerül? (Mármint szervezeti felépítésileg gondolom, nem helyrajzilag.) Ha behúzza fülét-farkát (kettőből kettőbe beleszaladtam, ez valami freudi izé?), csak azt éri el, hogy sosem hagynak neki nyugtot. Ha viszont önérzetes és nem hagyja magát, a munkahelyével játszik. (Bence ezt százpontos, frappáns zárszóval oldja meg és szeretném hinni, hogy az életben is legtöbbször így történik, de sajnos a saját tapasztalatom azt mutatja, hogy nincs így. Szexuális preferenciától függetlenül nincs így.)

Képbe kerül az is, amikor valaki önmaga őszinte vállalása miatt konfrontálódni kénytelen a szüleivel. Ez a vonal hallatlanul érdekes, mert az ember lépten-nyomon azt hallja, hogy a szülői szeretet feltételek nélkül való, megbocsátó és egyetemleges. De akkor hogy is van ez? Feltétlenül szeretlek, ha úgy élsz, ahogy nekem tetszik, és ha normálisan heteroszexuális vagy? Akkor szeretlek feltétel nélkül, ha… Nem feszül itt ellentmondás? Vagy én hasogatok szőrszálat? Bence-apu és Bori-anyu kiválóan produkálják a sablonokat: tagadnak („Én jobban tudom. Én neveltem. Nem meleg.”), vádolják egymást, egymás fejéhez vágják a legelképesztőbb érveket hogy melyikük és miért felelős ezért a „tragédiáért”, ki akarják gyógyítani a fiukat… egyet nem akarnak csupán: szeretni és elfogadni őt, ahogy van.

Gergő nagyon jól válaszolható kérdéseket tud feltenni, Zsuzsa pedig kitűnően válaszol. Elmondja, hogy egy apának azért nagy trauma, ha fiáról kiderül, hogy a férfiakat szereti, mert benne megszakad a „dinasztia”. Az „utód” nem tölti be a vérvonal továbbvitelének feladatát. Mert a „gyerekem van” még nem is olyan régen is csak a fiúkat jelentette, akik képesek továbbvinni a pedigrét, a vagyont, az álmokat, a férfiszerepet, a „férfierőt”. Egy meleg fiúban ez mind sérülni látszik, ezért mondhatjuk az apák keserű csalódottságát evolúciósnak, társadalminak és hagyományosan megérthetőnek. Jó hír viszont, hogy a sokk idővel általában múlik (ilyenkor segít az emberi hangú beszélgetés és a türelem) és hogy az elfogadás abból látszik, amikor a család a partner iránt (egyben a partner dolgai iránt) is érdeklődik, a párt mint egységet támogatja és fogadja el.

Különösen érdekes jelenet az, amelyben sportolás után, öltözőben beszélgetnek a munkatársak meleg kollegájukról. Kellemetlenül érzik magukat, mintha minden pillanatban veszélyben lennének. Engem az a kérdés izgat, miért félni kezdenek? Miért veszik fel a préda szerepét? (Azt csak szimplán nem értem, miért gondolják, hogy attól, hogy valaki a férfiakat szereti, válogatás nélkül, mindenkit meg akar ugorni…) Ily módon a szaunázás is gyorsan elnapolódik. Tiszta szerencse, hogy a meleg fiúnak van egy toleráns kollegája, aki szerint beszélnie kellene erről a dologról a kollektíva előtt. (Itt azért megállnék egy pillanatra: mi a redváért kellene bárkinek a hálószobájára tartozó dolgait kollegákkal kibeszélni?!?!)

Egyik kedvenc részem, amikor Levi és Barna figurából válaszolnak a közönség kérdéseire. (Levi a visszafogott, Barna a mindentbele homofób.) És Barna elmondja, hogy a férfi+nő (gondolom egy férfi és egy nő) a „normális”, minden ettől eltérő nemnormális, mert természetellenes és beteges. Kicsit tovább kell ezt gondolnom, mert ez így rendben, ez így csudaszép… és mi van az örömszerzést célzó szexualitással (de tényleg csak akkor, ha már beszélünk róla)… akkor kuka minden, ami nem a fajfenntartásról szól? Mert akkor férfi-nő felállás esetén is inkább meghagyom másnak ezt az elméletet, köszönöm. Hát nem az lenne a normális, amikor mindazok, akik egy szexualitásra kijelölt területen együtt vannak, akarategyezőséggel végeznek és élveznek egy tevékenységet? Vagy messze mentem megint?

Valaki rákérdez Istenre és a feltétel nélküli szeretetére (külön kedvelem a kérdezőt ezért). Erre Barna szerepből lőtt válasza a következő: „Isten mindenkit szeret, persze, de azért nekik [értsd: a melegeknek] biztos van egy fél körük a Purgatóriumban.” Matt. Köszönjük, leülhet!

Másvalaki megkérdezi: „Mik azok az értékeid, amiket féltesz egy melegtől?” – Ezerpontos kérdés. És tényleg: mik? Válaszol az alany egy csomó dolgot családról meg értékekről, de könyörgök, attól, hogy alkalmasint két fiú (vagy két lány) együtt családként gondol magára, egy független, harmadik személynek mije lesz rosszabb? Hogy gusztustalan látni két fiút csók közben? És az nem az, ha egy fiú dugja le a nyelvét egy lány lépéig? (Megjegyzem pl. az utca szerintem sem a nyelvcsaták optimális színtere, de nem lehet, hogy egyszerűen a maradék 350 foknyi köríven helyezzük el valahol a tekintetünket?)

Felmerül még érvként a család szentsége (OK, ezzel egyetértek, a család tényleg szent, már csak a fogalom keretein vitatkozunk) és a homoszexualitásnak a családra mint értékre hosszútávon gyakorolt romboló hatása. Erre Zsuzsa helyből kontráz: a homoszexuális szerelem érzelmileg pont ugyanolyan gazdag, mint a hetero. (Nem is értem, miért lenne más: mindkettőben emberek szeretnek embereket, nem?) Ismerteti továbbá azt a sokak számára fájó statisztikát, mely szerint az egynemű párok által nevelt gyermekek a heteroszexuális párok által nevelt gyermekeknél ritkábban lesznek maguk is homoszexuálisok. Tehát ritkábban. Hát hogy van ez?!

Mondjuk azon kívül, hogy ez egy jó kis adat és érdekes tény, engem pontosan a dolog mikéntje érdekel egyedül ezzel a témával kapcsolatban, de ez meg nem tárgya a mai estének.

Zsuzsának – mint általában – néhány mondata betalál: azt meséli, hogy érthető a társadalomnak az elutasítása, hiszen ösztöneink elutasítást diktálnak. A tolerancia tanult tulajdonság. Viszont újra és újra hangsúlyozza,  mennyire magánügy a szexuális preferencia (és ez nagyon tetszik, pártolom a magánügyeket: mindenkinek a sajátjaival kellene foglalkoznia). Éppen ezért: visszafelé is jó, ha van tapintat. Mert van, aki nem szereti, ha mások ráoktrojálják magánügyeiket (én például abszolút ilyen vagyok). Apróság, de nem értem a meleg „büszkeséget”. {[***Privát vélemény rovat***: Én büszke lehetek arra, hogy szép meséket tudok mondani, vagy hogy megtanultam szanszkritül és világbajnok lettem Militaryn (az előző három állítás közül kettő egyébként nem igaz rám). Ezzel ellentétben a félholdak a körömágyamon vagy a pöttyök az íriszemen adottságként jöttek velem. Hogyan és miért legyek rájuk büszke, ha nem tettem értük? (De ez már tényleg csak az én lovaglásom egy témán, ha a melegek vonulnak, a könnyebb utat választom és aznap én nem vonulok arra.)]}

Az este vége felé pedig azt mondja Zsuzsa, hogy a segítő sosem lehet okosabb a segítettnél. És azt is, hogy ha olyan tükröt tartunk valaki elé, melyet ő nem akar látni, egyszerűen be fogja csukni a szemét.

Az utolsó két mondat súlyosan koppan, igazságuktól tériszonyos leszek, annyival messzebb és magasabban igazak, mint az imént tárgyalt rámák.

A ma esti Fröccsön sem maradtak el a könnyes nevetések, a leírhatatlanul frappáns, csípőből lőtt poénok. A „színészi játékból” főleg az érintett meg, hogy ugyanaz az ember egyik percben még homofób vezető, majd meleg szerető. Vagy sokkolt, konzervatív édesapa, majd homoszexuális kollega. Minden a helyén volt, klappolás meg impró meg csiribiri, mégsem vagyok a szokásos felszabadult. Kicsit kő van a torkomban, mikor Férjjel lépdelünk az éjszakai utcákon. Jó egy órát sétálunk előadás után, átbeszéljük újra és újra, ki mit és hogyan látott, közben próbálunk oldódni a parfümös, turistás, nyárestés Pestben. Ezer jó tulajdonsága közül azért is felnézek Útitársamra, amiért ő sem érti, miért akarjuk (miért kellene?) megszabni másoknak, hogyan lehetnek boldogok.

40 hozzászólás to “Momentán: MelegFRÖCCS és homofóbok”

  1. A homoszexualizmus betegség, s csak így szabad tekinteni rá. A homofóbia viszont az egészség igenlése azaz természetes dolog.

  2. “A tolerancia tanult tulajdonság.”

    Pontosan. Én pl. homofób vagyok és toleráns. Amit te akarsz, az nem tolerancia a homokosok iránt, hanem a homokossággal való egyetértése. Azonban egyetértés és tolerancia az 2 különböző dolog.

  3. KultúrSzóda // 2013-04-28 at 12:41 //

    Nálam az a gumicsont, hogy ez miért nem magánügy.
    Illetve: ha betegség (pl. mint egy mozgássérültnek), miért nem úgy viselkedünk?
    Akár betegségként gondolunk rá, akár szabad választásként, miért nem annak az ügye, akit érint? (Függetlenül attól, hogy nekünk esetleg van véleményünk e tárgyban.)

  4. @maxval, a gondolkodni próbáló birca:
    sem a pszichiátria, sem a pszichológia, sem a biológia tudománya nem támasztja ezt alá; ellenben a társadalmi előítéletek károsak az adott közösségre nézve – ahogyan a tájékozatlanság, a félelem, a homofóbia, a berögzült szűklátókörűség stb. is az.

  5. @somogyig:

    Nem, a homofóbia szimplán a normalitás támogatása, semmi egyéb.

  6. @Lilith Cadmon:

    Természetesen ez teljesen magánügy. Ellenben nem magánügy, ha ebből politikai-közéleti kérdést csinálnak.

  7. nyílméregbéka // 2013-04-28 at 14:14 //

    Én aztán nem vagyok egy toleranciabajnok, de speciel a melegekkel soha nem volt semmi problémám, és nem is igazán értem, hogy mi baj lenne velük. 1. Engem ne zaklasson leszbikus nő (nem fordult elő), 2. ne tolják az arcomba ízléstelenül (nem fordult elő).
    Hetero férfiak zaklattak már visszataszító módon nemegyszer, és hetero párok napi szinten az arcomba tolják az után a magánéletüket. EZ zavar. Meg az is, amikor a templomjáró keresztény családatyák nagy szájjal buziznak.
    Különben meg minden meleg egy hetero pár gyermeke 😉
    Életemben összesen két meleg párt ismertem (4 fő), mind jó fej volt, tehát az általam ismert melegek 100 %-a rendes, míg a nem melegeknek csak 60 %-a rendes ember 🙂
    Aztán meg, 2013-at írunk, nem 1650-et.

  8. KultúrSzóda // 2013-04-28 at 14:15 //

    @maxval, a gondolkodni próbáló birca: Igen, bingó. Miért kell ebből politikának és közéletnek lennie? (A kérdés természetesen részben költői…)

  9. @maxval, a gondolkodni próbáló birca:
    Nem, a homofóbia pusztán a saját előítéletes világkép kinyilatkoztatása. Nem az én véleményem, olvasson el bármely szakkönyvet. Az én véleményem az, hogy mindössze visszataszító. Joga van így érezni, de hogy ez a normalitás támogatása lenne… nem támogat az semmit sem. Mondom, olvasson el egy szakkönyvet és tanuljon.

  10. @Lilith Cadmon:

    Alapvetően nem kell. Akkor kell, ha ebből közéleti kérdés alakul ki.

    Pl. alapvetően magánügy, hogy valaki heteroszexuális, homokos, szadomazo, pedofil, stb. Viszont pl. amennyiben szóba kerül a házasság fogalma, ez már nem magánügy, hanem társadalmi kérdés.

  11. @somogyig:

    Nem értek egyet veled. Én pl. homofób vagyok és nincs semmilyen előítéletem, sőt abszolút toleráns vagyok minden szexuális praktika iránt: legyen az homoszex, pedofilia, kakipisi szex, szadomazo, szvingerkedés, stb. Nekem személyesen egyik sem tetszik, de ez az én dolgom. Azonban nemtetszésem kinyilvánítása az én saját jogom, ugyanúgy mint ahogy a tetszés kinyilvánítása is joga másoknak. Ebben semmi gond nincs. Amíg toleráljuk egymás ellentétes véleményét, nincs semmi gond.

    Úgy érzem, hogy te a homofóbia alatt valamiféle homokos-üldözést értesz. Ezt azonban én is elítélem, s téves, hogy ezt beleérted