Momentán: Ketten

Helyszín: IMPRÓ – kreatív töltőállomás

Időpont: 2013. november 5., 19 óra
Ketten – improvizáció két főre

Szereplők: Nemes Takách Kata, Molnár Levente

Programcímke: „Egy asztal, két szék, pár pohár és egy kanapé. Egy Férfi és egy Nő. Két ember érzékeny, összetett, titkokkal teli kapcsolata, amelyben csak egymásra számíthatnak. Két improvizáló egész estés közös kalandja, amelyben csak egymásra számíthatnak. Meg persze a nézőkre, akik nélkül nincs Momentán előadás, és akiknek köszönhetően minden alkalommal más és más, egyedi történet kerekedik a két ember találkozásából. Mindez néha vicces, néha keserű, néha extrém, néha banális. Mint az élet, mondjuk.”

 _____________________

 

A Momentán Társulat nem azért különleges, mert most ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, hanem épp ellenkezőleg: azért érhette meg eme szép, kerek számot, mert különleges. Minden egyes előadásuk sajátos élmény, és nem csak az általános okok miatt megismételhetetlen, hanem amiatt is, hogy ők az improvizációt emelték színművészetté. A dolog kitűnően működik.

Általában rövid jelenetekből épülnek fel az előadások Momentánéknál, a ma esti Ketten-játék azonban más: itt adott egy alaphelyzet, adott két állítás (a tulajdonképpeni konfliktus), s ezek ívelődnek esthosszan. Még nem lehet tudni, hova fut ki és mennyire lesz sikeres a Férfi-Nő-játék, idén októberben volt a bemutató, a mai a harmadik előadás. Az viszont már most látszik, hogy Kata és Levente a közönség felvetései alapján valami olyat alkotnak, ami pillanatok alatt összekócolja az ember belvilágát. Talán mert a kétszereplős játék intimitást enged, a téma több, mint érzékeny.

A tematikus előadások eme legifjabbika (az eddigiektől eltérően) nem olyan hangsúlyosan a nevettetést/szórakoztatást célozza, sőt, olykor már-már összezavarító mélységeket érint meg a lelkekben. Nem csak az enyémben: a székekbeni mocorgás és a mocorgás teljes hiánya a többiekről is árulkodik.

Kezdetnek Kata és Levi pár szóban vázolják az alaphelyzetet: a történet egy párról szól, akik valamennyi ideje együtt élnek, de (a közönség döntése alapján) nem házasok, és estére várnak valakit. Majd Kata kimegy, amíg a közönség kitalálja, Leventének mit kell majd elmondania párjának. Mert a gombolyítandó fonal eleje Leventének egy új híre, amivel elő kell rukkolnia, cserébe Katának lesz egy olyan titka, amivel nem biztos, hogy előjön, de jó, ha tudja.

Levente néhány sikamlós ötlet után azt választja, mely szerint aznap délután találkozott volt élettársával, aki azt mondta, hogy ötéves fiának édesapja senki más, mint Levi. Ezek után Kata jön vissza, és Levente távollétében megtudja figurájáról, hogy neki bizony nem lehet gyermeke.

A játékban tehát ez a néhány dolog biztos, a többi a pillanat műve.

A cselekmény onnan kezdődik, hogy a Nő otthon ül a kanapén és valamit dolgozik egy laptopon. Férfi megérkezik, nagyon feszült, és relatív korán ki is böki, ami nyomja a lelkét. Számomra roppant érdekes, hogy a bejelentés által gerjesztett kérdések mind arra vonatkoznak, lehet-e az övé a gyermek, illetve az első feltételezés az, hogy a férfi természetesen eddig is tudott erről. Kata támadólag védekezik, sértett, érzelmileg nem túl felnőttesek a reakciói, emellett Levente nem mondja ki a döntő érvet, ami szerintem kihúzna minden alapot a vitatkozás alól: hogy ugyanis ha a gyermek az övé is, akkor is még megismerkedésük előtt fogant, Levente nem tudott a létezéséről, ezért nem fair Kata reakciója.

Egyébként a teljes este során olybá tűnik, mintha a Férfi érzelmileg felnőttebb, megoldásközpontúbb lenne, mint a Nő. Pedig nyilvánvaló, hogy a két ember valóságosan szereti egymást, mégis sokszor tűnik úgy, ez a konfliktus hirtelen véget fog vetni kapcsolatuknak. Időközben Kata is kijátssza a titkot. A mérleg megint dőlni látszik, hiszen Levi azonnal elmondja Katának a lelkét nyomasztó problémát, míg a Nő hetek óta tud meddőségéről, mégsem szólt róla. Saját elmondása szerint még nyomozta a megoldási lehetőségeket és kiutakat, de ez a magyarázat annyira harmatos, hogy vászonruhában biztos nem ülnék rá. Kata figurája egyébként is sérültnek, védekezőnek, tétovának tűnik ezen az estén. Úgy tűnik, támadásai belső bizonytalanságát próbálják palástolni, miközben mindvégig érezhető, hogy értékes, vicces, szerethető társ. Egyik nagyon fontos tulajdonsága, hogy annyira szereti párját, hogy hajlandó lenne félreállni az útból, ha ő állna Levente és a kisgyermek boldogsága útjába, ami – lássuk be – manapság nem általános reakció.

Levente egyik „szeretlek”-je ezt kapja válaszul: „Ne szeress. Nem tudok Neked gyereket szülni, ne szeress!” Mialatt folyamatosan érezhető, hogy ez a lány másra sem vágyik, mint ennek a fiúnak a szerelmére, még ha zavarodott is, még ha retteg is, még ha egy pillanat alatt összeborult is a világa.

A darabbéli Levente pedig úgy reagál a túlfeszült helyzetre, ahogy az a Kapcsolati Taposóaknák Nagykönyvében írva vagyon: „Egyszerre egy dologra szeretném, ha koncentrálnánk.” Az alap legyen a kölcsönös szeretet, és hogy együtt képzelik el a jövőt, közösen az életet. Ehhez képest lehet szép sorjában, lépésenként megoldani minden szembejövő élethelyzetet.

Ez a gondolat olyan egyszerű, annyira természetesen bomlik ki a szituációból, hogy elámulok: hogyan lehet, hogy sokszor nem vagyunk képesek felismerni és alkalmazni az egyetlen valamirevaló megoldást ahelyett, hogy megalázni és megsebezni akarnánk a másikat, mindvégig takargatván, mennyire nyomorultul fájunk belülről.

Szeretem a momentános kapcsolati továbbképzéseket. Előadás után mindig van mit megbeszélni az autóhoz sétáltunkban. Még akkor is, ha előadás után volt egy rövid beszélgetés a „Ketten” születéséről, alapötletéről, motivációiról. Még akkor is, ha most is sokat nevettünk, még akkor is, ha Kata és Levi az életben nem alkotnak egy párt. Vagy talán éppen azért.