(B)rek-vizit-um

Helyszín: Újszínház, Budapest

Bemutató: 2014. január 31.

Gyurkovics Tibor: Nagyvizit

Szereplők: Csurka László, Nagy Zoltán, Szarvas Attila, Vass György, Gregor Bernadett, Mihályi Győző, Esztergályos Cecília, Ifj. Jászai László, Bicskey Lukács, Timkó Eszter, Koncz Gábor, Jánosi Dávid

Programcímke: „Négyágyas férfi kórterem a sebészeten. Mind a négy ágy foglalt, ki-ki vérmérsékletétől és lelkiállapotától függően viseli sorsát. Olykor betoppan hozzájuk az intézeti belvilág vagy néhányan az egészségesek külső, civil szférájából. Gyurkovics Tibor komédiájának harminc évvel ezelőtti ősbemutatóját a közönség az akkori Magyarországról szóló, alig burkolt látleletként értelmezte.

A mű soha el nem évülő áthallásokkal, ironikus humorral, helyzetkomikumokkal, remek dialógusokkal tart görbe tükröt a mai magyar társadalom elé is. Ez az egykori botránydarab a halál erejét is legyőző szeretet példázataként kerül színre, Koncz Gábor rendezésében.”

________________________

 Hajdanvolt gyermekkoromban matek címszó alatt nyüstöltek minket olyanféle idiotizmusokkal, hogy bemegy egy szám egy gépbe, ott történik vele valami törvényszerűség, majd kijön egy másik szám a másik oldalon. Amellett, hogy mindig sajnáltam szegény számokat, hogy megeszi őket az a könyörtelen gép és teljesen átformálva köpődnek ki a végén, most ez a régi emlék jut eszembe a gondolataimban formálódó szabályról: ha Koncz Gábor rendez az Újszínházban, akkor kórházas darab lesz. Illetve ha kórházas darab lesz az Újszínházban, azt Koncz Gábor rendezi; még nem tudtam felállítani az ok-okozati logikai sort. De az is lehet, hogy semmi ilyesmi nincs a háttérben, egyszerűen kényelmes a fehér Sc..ll klumpa.

Eleinte félek, amikor egy békát látok csücsülni a címlepedőn. Mert mi van, ha ez is idegosztály, és a szemrevaló ápolónő elkezd majd csókolgatni holmi kétéltűeket?! Röviddel a „függöny” felgördülése után aztán kiderül, hogy a békák csak virtuálisak, cselekménygörgető szerepük van.

Nem kedvelem a retrót, kissé nehézkes is az indulás, amíg megismerünk mindenkit és kiderül, kinek hol fáj. De a hátrányt előnnyé kovácsolja az okos rendezői fogás: Péter (a lábtöréses kaszkadőr-artista-életművész) ágya középre kerül, így megvan a nehezebb pillanatokat áthidaló élményszínház.

Az előadás egyik legfontosabb értéke (az eszmei mondanivalón és az előadó-művészeti minőségén túl), hogy nagyon megnehezíti a közönségnek a figyelmi célpont kiválasztását. Egyetlen példát említek a sok közül: a cselekmény fő sodra valahova a szoba közepe felé terelné az összpontosítást, de közben Vass György, a legszélső ágyon olyan önfeledt magáncirkuszt művel, hogy őt néznem. Olyan, mintha az ő figurája nem tudna mellékszerep lenni. Merthogy nem erőltetett és hatásvadász, csupán spontán feltűnő. Inkább olyan hangulatú, mint amikor az ovis csoportból egy kisgyerek elkalandozik pillangót kergetni, és nincs is tudatában, hogy van csoport, vannak többiek. Így szűnik meg Vass György körül is a kórterem, meg a nézőtér is, és marad az egyszemélyes, külön világ. Ez pedig nálam rengeteg jó pont.

Vannak persze túlkapások, főleg a takarítónő szerepénél, de az ember ne várja, hogy egy szocreál takarítónő visszafogottan elegáns legyen, ugye, hiszen nincs mitől. És a cél sem ez.

Az előadás során meglepően sok társadalmi réteg keresztmetszetét láthatjuk, sorsok olvadnak el egy-egy cinkos tekintetváltásban. Itt ennyi éppen elég ahhoz, hogy a tragikus vonal kiegyensúlyozza a komikumot, mert a színházban mégis fontos az egyensúly. Jóllehet a Mihályi Győző által megformált alakot nehezemre esik bárhová tenni (talán nem is nagyon kellene rakosgatni), a megmozdulásait kísérő effektusok azért adnak néhány ötletet, és mint ilyen, a felfogás tetszik, mert friss.

Gregor Bernadett folyamatosan és fájdalmasan gyönyörű, már-már annyira, hogy idegenné válik ebben a környezetben. Jól áll rajta az ápolónő figurája, ez vitán felül áll, inkább a kisugárzása üt el élesen a történetet körüllengő levegőtől. Az ellentét feszültséget gerjeszt, ezzel inkább használva, mint ártva az előadásnak. És jó, nagyon jó az áram a lábtöréses ápolt és a lelkitöréses nővér között is, akit sajnálatos módon mégis az idős főorvos után esz a habar. Ha nem Koncz Gábor lenne a főorvos, nem lenne érthető, mi a csodát láthat a meseszép egészségügyi alkalmazott egy öregedő, szórakozott, fényevesztett orvosban. De így egészen más, a színészként is funkcionáló rendezőből (vagy a rendezőként is funkcionáló színművészből) akárhány évesen is árad az erő. Nyersen, érzékelhetően, klumpában és lószőr kalapban is. Mert vannak értékek, amik nem változnak.

Az előadás – bár nem mai ötlet – az Újszínházban újszülöttnek számít. Kíváncsian várom, mivé formálódik idővel. Ajánlani már most bátran merem azoknak, akik fogékonyak a karcos humorra, helyzetkomikumra, éles apróságokra és nosztalgikus romantikára. Nem a Kádár-félére, hanem ellenkezőleg. Politikamentesen. Vagy majdnem.