Halj meg nehezen – ötödszörre csak sikerül…

Először és nagyjából utoljára írok filmről: Die Hard 5 (A Good Day To Die Hard)

_____________________________________________

Túlzás nélkül állíthatom: többször van napforduló egy évben, mint ahányszor moziba megyünk. Eme állapotunkon nem lendít sokat az sem, hogy általában 20-25 perces késéssel kezdik a filmeket (Férj türelmes, de én – a régimódi tulok – gyűlölöm, ha b@sz.k.dnak az időmmel). Tudom, hogy nem trendy, de mi már csak ilyen kőkorszaki pár vagyunk. Általában engem csíp meg a mozibogár, és Uram és P.-m kénytelen-kelletlen elkísér, de most mindketten rámozdultunk a filmtörténet eme klasszikusának ötödikjére. Részben mert az első négyet is láttuk, részben mert sok külső helyszíni snittet Budapesten forgattak (emlékeztek? dugók, szentségelés, stb.), másfelől maroknyi barátaink egyike komoly részt vállalt a produkció létrejöttében. [Szolgálati kiszólás: Csaba, a Szigorú! Hát hol a neved a stáblistáról? A partneré fent van, de a Tiedet elvitte a cica? Pedig végigbogarásztuk a dalokig… talán csak nem a zenék között voltál?]

Elolvastam a bemutató után egy-két kritikát, hogy nagyjából tudjam, mire számítsak. Persze a negyedik rész után egyébként is tudtam, de hátha tévedek… Nos, nem tévedtem. Ám a kritikák olvastán felhorgadó gyanúm immáron kőkemény meggyőződéssé érett. Hogy ugyanis a többség nem abban a kategóriában vizsgálta ezt a filmet, ahova készült. Már a negyedik rész is inkább paródiája volt önmagának, de ez az ötödik… hát ez, kérem szépen, ez a filmkarikatúra gyöngyszeme!

Nyugodtan elmesélhetném elejétől a végéig a történetet, akkor sem lőnék le poént, mert úgyis mindenki tudja, mi fog történni. Az egyetlen meglepetés fordulat az volt, hogy a végéről hiányzott az elnök beszéde, bár a finom jelzések szintjén azért Obama is képviseltette magát falra akasztott képként (az amerikai rendőrségi lőpincében ugye az ő képe ragyog a falról… Csernobilban meg Gorbacsové; csak Obama színes, Gorbacsov meg fekete-fehér). Csak a zene kedvéért, a saját szórakoztatásomra kiragadok egy-két részletet, mivel – ha nem lenne a hétfő reggeli Momentán-élményem, nyugodt szívvel mondhatnám, hogy – napok óta nem nevettem ennyit felhőtlenül, tiszta szívből.

Mielőtt azonban sorra venném a mazsolákat, hadd emeljem ki teljesen komolyan és a legnagyobb elismerés hangján a kaszkadőri munkát. Ugyanis végignéztük a stáblistát (ahol nem sikerült felfedeznünk Csabát, a Szigorút), és a kaszkadőrök között kizárólag magyar neveket láttunk. (Lehet, hogy volt egy-két másmilyen is, akkor tőlük elnézést, elsikkadtak.) Laikusként is eljutott hozzánk a híre, hogy a magyar kaszkadőrök világszínvonalúan művelik a szakmát, de jó ezt kiírva is látni, egy megamozi végén. És hiába groteszk és parodisztikus (van ilyen szó???) a film maga, azért az akciós jeleneteken penge munka és tökéletes végrehajtás érződik. Egy szó mint 100: gratulálok a kaszkadőröknek! Ha valamiért érdemes megnézni ezt a filmet, akkor az az ő munkájuk. (Egyben nevezném a filmet a „ki tud egységnyi idő alatt több gépjárművet totálkárosra törni?” versenybe.) Tényleg nem értek hozzá, talán ezért csodálom annyira, hogy az autók centipontosan oda pörögnek ki, úgy érkeznek, mandinerből oda pattannak, oda csúsznak két és fél fordulat után, ahova kell. (Vagy ha nem, akkor a stáb nagyon jól kimagyarázta…)

Jönnék akkor rögtön a kezdő képpel, amikor is Bruce W. lőgyakorlatot tart. A kamera a lőlap mögött, hallatszik a lövés, és utána a lőlap szakadásának hangja. Nem vagyok egy nagy fizikus (ha már itt tartunk, kémikus sem, és mennyi minden még), de nincs itt valami a hangsebességgel meg az időkkel? [Időközben erre a belső konfliktusomra megnyugtató szakértői választ kaptam, ami alább olvasható, és amit ezúton is köszönök szépen. Milyen szerencséje a világnak, hogy nem mentem pl. statikusnak…]

Ugranék az első visszafogott Mercedes reklámra, ahol („G Klasse ist G Klasse”) id. John oda-vissza négyszer végiggyalulja a Rakpartot különböző Mercedes gyártmányú gépjárművekben (közben picit cseveg telefonon a lányával). Sajnálatosan elveszítvén az első számút – nem a lányt, hanem az autót -, amúgy amerikaiasan rekvirál magának egy G Klassét (ne feledjük: Moszkvában vagyunk elvileg, ahol közpolgárnak nem telik ilyesmire, G Osztállyal általában AK-kiegészítő is jár, de ez a tulaj kivételesen elég jámbor és ellenkezés nélkül átengedi járművét). Ebben aztán John morcosan és hosszú perceken át üldöz egy páncélozott katonai monstrumot, kiló negyvennel faragják egymás oldalát gyengéden, de a Mercedes G-nek még az oldalfényezése sem sérül meg! Igaz, nem is nyílik a légzsák… és a (leégett, összedőlt, aztán süllyedt el) autóból kiszálló hősünknek még csak a füle botja sem bibis – ahogy azt már az előző részekből megszokhattuk, mert a bibik mindig később jönnek, egyre komolyodó tendenciával.

Közben árnyaltan az is elénk tárul, hogy az orosz vezetőréteg praktikus kategorizálása a következő: a.) közveszélyes, okos terrorista, b.) korrupt, (háborús)bűnös politikus, vagy c.) mindkettő.

Eszement, forradalmi, soha ki nem található csavar után (kiderül, hogy ifj. John mégsem bűnözőként volt börtönben, hanem CIA-alkalmazottként ami nagyon más, pedig az én szememben majdnem mindegy, de az amcsiknak valamiért fontos a különbség) indul a „jó az öreg a háznál”-rész. Ebből is kizárólag az életszerű gyémántokat emelném ki.

Számomra már kissé túl erős hányattatás után Kölyök hasfalából kiáll egy húszas betonvas. Tudjátok, amelyik recés, hogy nagyobb felületen tartsa a betont. Na, ezt a vasat szépen kihúzza apa, majd eldobja. Szóra sem érdemes: ez lehet a CIA Kevlárember Képzésének eredménye. (Na jó, nem leszek gonosz: azért id. John – a gyakorlatias – megkérdezi, kapott-e a fiú mostanában Tetanuszt. Az, hogy a kimeneti nyíláson gyakorlatilag bármilyen belső szerve kifér, úgy tűnik, nem zavaró. Biztos bekenték pipamocsokkal.)

Egész Moszkva a két amerikait keresi, ők pedig feltűnés nélkül egy szórakozóhely előtt autót lopnak. A sorrendiség ismét gyönyörű: John Jr. dróttal piszkálja az ajtót (nem Lada 1500, hanem valami luxuscsoda ajtaját!), de az nem és nem nyílik. Parány idő múltán John Senior érkezik, lobogtatva a sluszlit (!!!). Nyílik a csomagtartó, ahol bekészítve tömegpusztító fegyverek, golyóálló mellények, meg biztos uzsiskosár is. És ekkor Jr. közli, hogy a szembeni szórakozóhelyre járnak a csecsenek bulizni (Lásd még: Ló rider – „köcsög kazár!”), de a tulaj nem engedi be a fegyvereket, és mindig így szanaszét hagyják, az autóban. Itt magamnak is sok vagyok, de elképzelem a vonulatot, ahogy az idősebb John besurran azon szakadtan a moszkvai maffia slágerbárjába, autó alapján azonosítja a tulajgengsztert, majd feltűnés nélkül (a testőrök biztos addig a mosdóban voltak, a sofőr meg elaludt az asztalon) kilopja a megfelelő kulcsot a megfelelő zsebből (nem is tudtam, hogy felső kategóriákban még jár az autóhoz kulcs alakú kulcs is). Majd sem riasztó, sem nyomkövető az autón, a csecsen maffia egyszerűen észre sem veszi, hogy eltűnt egy fegyverekkel teli luxusjárgány. Biztos olyan bambák, hogy azt gondolják, a mezőn felejtették.

Ugrás megint: Csernobil (igen, a robbantásos, betonszarkofágos valami, bár a szarkofág most szabadságon van valahol), kulccsal kinyitunk egy évek óta zárt akármit, ahol a helyzet megoldása lesz. Radioaktivitás buzog mindenhol, a két amerikai meg jön fehér pólóban, lopott autóval. Oroszok szkafanderben, Geiger-mérővel (vagy mi ez hivatalosan), ami azt mutatja, hogy mindjárt világítani kezdenek, olyan magas a sugárszint. Ám ekkor  a vegyi alakulat tűnik fel a színen, szétpermetez valami meleg levegőhöz hasonló (gondolom) gázt, amitől a szétszórás helyén megszűnik a radioaktivitás. Ne röhögj, mutatja a mérő is! (Arról nem beszélünk, hogy mi van a többi teremmel, vagy az udvarral. Biztosan rohamosan terjed ez a bigyusz, mert később már fürdőnaciban is biztonságosan lehet mászkálni az egész kísértetváros területén.) És ha nem tudnátok: úgy is meg lehet állapítani, hogy már nincs radioaktív sugárzás a környezetedben, hogy nagy, mély lélegzetet veszel. Valahogy más illatú a levegő.

Mielőtt az amerikaiak berontanak a helyzetbe, természetesen tisztázzák régóta kócos apa-fia viszonyukat (Szeretlek, fiam – Szeretlek, apa – menjünk, nyírjuk ki ezeket!). Namosthát ezt bírnám is, ha csak a vászonról jönne az inger, de Férj sunyin, félhangosan ugyanezt a három mondatot, ugyanebben a sorrendben elmondja, de sajnos kb. fél perccel a szereplők előtt. Remélem, azért a moziban ülő másik négy ember áhítatát nem röhögtem szét teljesen…

És amikor minden felrobbant/leégett/szétlövődött/beomlott, és mindenki felrobbant/leégett/lelövődött/ráomlott, és a két újvilági hős egy pártízméteres zuhanás után (födémeket áttörve) belecsobban egy kültéri medencébe (?!?!?! ezt mostanáig sem értem, mert tényleg úgy emlékszem, hogy csomó szint átszakadt, mégis kültéri csobbanóból másznak elő…), majd jönnek elfele, mögöttük a gyakorlatilag megsemmisített radioaktív bázis romjai (amivel meg mi lesz?), akkor id. John megkérdezi: „nem lesz ettől három kezünk, vagy ilyesmi?” mire nem késik a CIA szakértő (ifj. John) válasza: „ááá, ez esővíz”.

Hagyok időt.

Mi a recsegős varjúmájas rettenetes kékködmönös fenyőtüske??? Esővíz??? És??? Az lemosta a sugárszennyezést???

Kész vagyok. Nagyjából nem is emlékszem, mi lett a vége a filmnek (csak az maradt meg, hogy az elnök nem mondott beszédet – vagy kivágták). Szégyen meg minden, de végigfeküdtem Férj ölében és vinnyogva röhögtem. Még jó, hogy nem látott senki…

Szóval – ha vagytok még a bolygón, akik nem láttátok – menjetek el, nézzétek meg, műfajában szerintem majdnem olyan jó, mint a Gyalog galopp.